Jogában áll beszélni

Egyéni és csoportos jogi szakvizsga-felkészítő tréning A, B és C modulból – 

sajátítsd el Te is azt a technikát, amellyel a néma olvasást, a magolást és a tételkidolgozást felválthatod beszédközpontú tanulással és ezáltal rövid idő alatt, hatékonyan felkészülhetsz a szakvizsgákra.

Miben különbözünk?

jogi szakvizsga-felkészítő tréning

Más felkészítők

jogi szakvizsga-felkészítő tréning

Jogában áll beszélni

A szakvizsga-felkészítő tréning szemlélete

A szakvizsga-felkészítő tréning szemlélete

A jogi szakvizsga esetén a megtanulandó tételek száma meghaladja a 600-t, az elsajátítandó anyag mennyisége oldalszámban pedig több 1000-re tehető.

Belátható, hogy ilyen extrém mennyiségű tananyagnál azok a tanulási módszerek, amelyek korábban kisebb anyagmennyiségek esetén még valamennyire működhettek (tipikusan: magolás, tételek kidolgozása), szakvizsga esetén már nem lesznek segítségünkre. Sőt…a fent említett technikák, másokkal együtt inkább időrabló, hátráltató technikák s ahhoz vezethetnek, hogy valaki éveken keresztül a halogató szakvizsgázás – mindennapi életére is fájdalmas nyomot hagyó – csapdájába essen.

Belátható, hogy ilyen extrém mennyiségű tananyagnál azok a tanulási módszerek, amelyek korábban kisebb anyagmennyiségek esetén még valamennyire működhettek (tipikusan: magolás, tételek kidolgozása), szakvizsga esetén már nem lesznek segítségünkre. Sőt…a fent említett technikák, másokkal együtt inkább időrabló, hátráltató technikák s ahhoz vezethetnek, hogy valaki éveken keresztül a halogató szakvizsgázás – mindennapi életére is fájdalmas nyomot hagyó – csapdájába essen.

Tévhit, hogy ha több időt töltünk a tananyaggal, akkor egyenesen arányosan nő az esélye annak, hogy meg is tanuljuk az anyagot. Ehelyett abban hiszünk s a tapasztalataink is ezt támasztják alá, hogy a szakvizsga-modulok aktívan, hatékony tanulási technikákkal, jó tervezéssel, szóbeli kommunikációra építetten rövid idő alatt is teljesíthetőek.

A Jogában áll beszélni szakvizsga-felkészítő tréningje olyan stratégiát kínál a vizsgázóknak, amelyben minden elem a hatékonyságot és az időnyerést szolgálja. A Jogában áll beszélni a készülővel való felkészülési együttműködésben azt kéri a résztvevőtől, hogy a maga részéről vállalja a tanulás felelősségét.

Tévhit, hogy ha több időt töltünk a tananyaggal, akkor egyenesen arányosan nő az esélye annak, hogy meg is tanuljuk az anyagot. Ehelyett abban hiszünk s a tapasztalataink is ezt támasztják alá, hogy a szakvizsga-modulok aktívan, hatékony tanulási technikákkal, jó tervezéssel, szóbeli kommunikációra építetten rövid idő alatt is teljesíthetőek.

A Jogában áll beszélni szakvizsga-felkészítő tréningje olyan stratégiát kínál a vizsgázóknak, amelyben minden elem a hatékonyságot és az időnyerést szolgálja. A Jogában áll beszélni a készülővel való felkészülési együttműködésben azt kéri a résztvevőtől, hogy a maga részéről vállalja a tanulás felelősségét.

Ajánljuk Neked a tréninget, ha

Nem ajánljuk Neked a tréninget, ha

A Jogában áll beszélni csapata

Dr. Laczi Adrienn

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy úgy válhattam trénerré a Jogában áll beszélni-nél, hogy előtte megtapasztaltam, milyen a másik oldalon lenni: Flóránál csináltam végig ugyanis az A, B és C modulos szakvizsga-folyamatokat is. 2022-ben csatlakoztam a csapathoz és velem találkozhattok az A, B és C modulos egyéni és csoportos tréningeknél, én tartom a számonkérő alkalmakat, emellett segítek Nektek a tervezésben és az írásbeli felkészülésben is.

Dr. Szobodek Zsolt

Velem találkozhattok a B modulos egyéni folyamatokban.

Dr. Kovács Flóra

A Jogában áll beszélni alapító trénereként, a csapat nevében üdvözöllek az oldalon.

2019-ben 3 hónap alatt teljesítettem a jogi szakvizsgát. Ez nem egy tipikus siker: amellett, hogy szükség volt hozzá az akkor már 15 éve használt tanulási technikámra, kellett a bizottságok és az időpontok vonatkozásában egy jó adag szerencse is.

Tudom, hogy a jogi szakvizsga mindenki életében sokat jelent: mind presztízsben, előléptetésben, fizetésben. A szakvizsga letétele számomra is sorsfordító volt, csak a megszokotthoz képest kicsit másképp. Nem helyezkedtem el szakvizsgázott jogászként, hanem saját vállalkozást alapítottam 2019-ben, amelyben előbb jogi kommunikációs, majd 2020-tól jogi szakvizsga-felkészítő tréningeket tartok. Küldetésem, hogy a tréningek által egy olyan támogató – fejlesztő közeget teremtsek, amely nekem sajnos a jogászi éveim alatt nem adatott meg.

A “Jogában áll beszélni” mottó ezért is annyira fontos számomra, mert azt az üzenetet rejti, hogy olyan tréningeket kínálok, amelyben nem a résztvevők hallgató szerepét erősítem meg, hanem teret engedek nekik a megnyilvánuláshoz.

Kószóné Papp Ildikó

Már 2021 szeptembere óta segítem a Jogában áll beszélni háttérfolyamatait.
Velem főként e-mail-es és telefonos egyeztetések kapcsán kerülhettek
kapcsolatba: adatokat kérek be, intézem a számlázást, de kereshettek időponttal kapcsolatos módosítások vagy lemondások, illetve az online tréninghez történő csatlakozás nehézségei esetén is.
Elérhetőségem: +36 30 342 9151

Dr. Virág Bettina

Az A és C modulos egyéni felkészülőket támogatom – szakvizsga-tervet készítek, számonkérő alkalmakat tartok, valamint segítek az írásbeli felkészülésben is.

Egyéni vs. csoportos tréningek

Egyéni

Csoportos

0 év
szakvizsga-felkészítési tapasztalat
0 +
tréningrésztvevő
0 hét
(átlagosan ennyi idő alatt készülnek fel a résztvevőink egy modulra)
0 %
(az írásbeli és szóbeli sikereket összevetve a résztvevőink 85%-nak sikerül elsőre a teljes vizsgája a közös munka eredményeképpen)
A tréning folyamata

(egyéni és extra szolgáltatásokkal bővített csoportos tréning esetén)

Első konzultáció


A készülő eddig használt tanulási technikáit vizsgáljuk felül, s visszajelzést kap arról, hogy mely technikákat érdemes elhagyni a gyorsabb haladás érdekében.

Gyakorlás


A konzultációkon megbeszélteket figyelembe véve megtartjuk a tanulás gyakorlása órát, ahol aktív (beszédre épülő) tanulási módszereket gyakorlunk azon törvényeken keresztül, amelyek a vizsgázó választott moduljához tartoznak. Javasolt a gyakorolt módszereket a tréningfolyamatban végig használni.

Tervezés


Stratégiai terv készül, amely alapján a készülő mindennap tudni fogja, hogy mivel kell haladnia, mikor lesznek pihenő- és ismétlőnapjai, s mikor várhatóak számonkérések.

Haladás


A készülő a gyakorolt tanulási technikákat használva, a terv mentén önállóan halad.

Számonkérések


Rendszeresen visszatérő, 60 perces kérdezz-felelek alkalmak, amelynek a célja a vizsgahelyzetnek, mint speciális kommunikációs helyzetnek a gyakorlása. A vizsgázó folyamatos visszajelzést kap a megszerzett tudásáról, szóbeli jogeseteket, korábbi vizsgafeladatokat oldhat meg.

Írásbeli felkészítés


Az írásbeliző szakvizsgázó 5 pontból álló, stratégiai felkészítést kap, amelyet a választott tárgyhoz kapcsolódó jogeseteken keresztül gyakorolhat. A megoldásaira részletes írásbeli visszajelzést kap.

Szimuláció


A vizsga napját megelőző speciális számonkérő alkalom, amelyen a készülőnek már mindhárom modulrész vonatkozásában számot kell adnia a tudásáról. (Írásbeli vizsga esetén az írásbeli védését is elgyakoroljuk.)

A vizsga napja


A jelentkezés menete

01.

Regisztráció

Ha érdekel az egyéni vagy a csoportos szakvizsga-felkészítő tréningünk, kérlek regisztrálj az
oldalunkon, ahol elérheted a belső felületünket. Miután bejelentkeztél, láthatod a nyitott egyéni és csoportos
tréningjeinket.

02.

A tréning kiválasztása

Válaszd ki a Számodra
szimpatikus tréningtípust. Ha szeretnéd megvárni a
konzultációt a döntéssel, akkor válaszd azt az opciót,
mely szerint: „Az egyéni és a csoportos tréning is érdekel. A konzultáció után szeretnék dönteni, hogy melyiket választom.”

03.

Első konzultáció

Töltsd ki az első konzultációhoz kapcsolódó kérdőívünket és foglalj
konzultációs időpontot a naptárban.

04.

Vizsgaidőpont felvétele

Kérlek vegyél fel a JSZR rendszerében egy vizsgaidőpontot vagy ellenőrizd, hogy van-e
vizsgaidőpontod.

05.

Kérdőívek kitöltése

Add meg az adataidat és a tervezéssel kapcsolatos igényeidet a bejelentkezési felületen.

Visszajelzések